Biztosan hallottál már a jógáról, de nem hiszem, hogy ilyen részletesen, mint most.
Legelőször is a jóga szó jelentése: A szó a judzs szótőből származik, aminek jelentése: összeköt, egyesít. Ez az egyéni lélek és az univerzális lélek egyesítésére utal, de vonatkozhat a test és a tudat egyesítésére is. Rövidebben: összehangolja a testet és a lelket.
A jóga célja és módszere:
A jóga egyik kulcsfogalma a dukkha. Ezt sokszor szenvedésnek fordítják, de ennél többet is jelent: általában olyan állapotot, amelyben nem tehetjük szabadon, amit szeretnénk, amelyben korlátokkal vagyunk körülvéve, amelyben determinálva vagyunk, nincs szabad akaratunk. A jóga célja a szenvedéstől való teljes és végleges megszabadulás.
A karma az okok és okozatok összefüggése, az a mód, ahogyan tetteink következményei visszahatnak a világra, másokra és végső soron magunkra is. Ha nem vagyunk tisztában tetteink következményeivel, akkor a kellemetlen visszahatásokat szenvedésként éljük meg.
A szenvedés oka a jóga nézőpontja szerint a tudatlanság (avidja). Ennek négy alapvető megjelenési formája van: az egónkkal való azonosulás, a vágy, a harag és a félelem. Ezek közös természete, hogy elménkben egyfajta szűrőként működnek, amely megszűri, eltorzítja az érkező ingereket, élményeket, mielőtt tudatossá válnának számunkra. Így a valóságról alkotott fogalmaink, valamint az ingerekre adott válaszaink helytelenek lesznek. Például ha a villamoson meglök minket valaki és ránk ripakodik, ezt személyes támadásként értékeljük, amelyre vissza kell vágnunk, sértéssel vagy akár tettlegességgel.
A jóga gyakorlatának célja fokozatosan felszámolni a tudatlanság különböző formáit és így megszabadulni a szenvedéstől. Ehhez a kulcs az elmében rejlik. A jóga valamennyi gyakorlata voltaképpen az elmével dolgozik, akkor is, ha látszólag fizikai gyakorlatokról van szó. Ennek az az oka, hogy az elmét közvetlenül nehéz "megfogni", könnyebb valamilyen konkrétabb tárggyal foglalkozni, mint a testünk vagy a légzésünk. De a cél mindig egy bizonyos elmebeli állapot, a jóga-állapot elérése és fenntartása. Ez egyfajta laza, nyugodt éberség, erőlködés nélküli, de rendkívül hatékony összpontosítás az "itt és most" pillanatára, teljes elmerülés abban, amivel éppen foglalkozunk.
Észrevehető, hogy a jóga-állapot leírásában semmiféle utalás nincs arra, hogy milyen tevékenységet is végzünk közben. És ez nem véletlen. Ez az állapot ugyanis gyakorlatilag bármilyen tevékenység gyakorlása közben elérhető és fenntartható. Élenjáró sportolók, művészek, tudósok éppúgy beszámoltak már erről, mint üzletemberek, gyári munkások. földművelők, utcai motorosbandák tagjai vagy rabok. A jóga egy sokszorosan kipróbált, mindenki által követhető és személyre szabható módszert kínál ennek az állapotnak az elérésére. Ha valaki szorgalmasan és helyes hozzáállással gyakorol, előbb-utóbb meg fogja tapasztalni a jóga-állapotot gyakorlás közben, majd a "mindennapi életben" is: a munkahelyén, vagy otthon, mosogatás közben. A végcél az, hogy egész életünkben, folyamatosan jóga-állapotban legyünk.
Ebben az állapotban képesek vagyunk az eseményeket reálisan felfogni, értékelni és rájuk a megfelelő módon reagálni. Például a fent idézett esetben átlátjuk, hogy a lökdösődő illető nem személyesen minket kívánt megsérteni, hiszen nem is ismer minket. Indulatai nem nekünk szólnak, csak valami miatt ebben a helyzetben adja ki őket magából. Lehet, hogy fáradt, és nem ura magának. De az is lehet, hogy mástól kapott sérelmeit adja ilyen módon tovább olyanoknak, akikkel kockázat nélkül durváskodhat. Képesek vagyunk felismerni, hogy ez az ember nem ura gondolatainak és cselekedeteinek, ezért okoz másoknak - de mindenekelőtt saját magának - szenvedést. Semmit sem segít, ha mi erre ösztönösen és ingerülten reagálunk, sőt inkább csak tovább ront a helyzeten. A helyes reakció tudatos módon, spontánul, az együttérzésünkből születik; mindig egyedi, a helyzettől és a szereplőktől függ. Ha tiszta fejjel mérjük fel az összes körülményt, képesek vagyunk kiválasztani és alkalmazni azt a megoldást, amely hosszú távon, mindenkinek a lehető legjobb. Ez lehet tapintatos, de határozott rendreutasítás, csendes visszavonulás, stb.
A cikk egy része az anahita-joga.hu-ról való, tehát nem saját! |